Tematikus foglalkozás – “A” komponens
Társadalmi felelősségvállalás
Készítette: Máté Béla
Az első foglalkozásunk március 7.- én volt, amikor is egy tartalmas sportdélutánt szerveztünk meg. Az udvaron különböző sporteszközökkel, tollassal, hulla hopp karikával, labdákkal és ugrókötelekkel sportoltunk délután. Aki akart, az trambulinozhatott, vagy fogócskázhatott a kinti területen.
Tematikus foglalkozás – “B” komponens
Európai Unió
Készítette: Máté Béla
A hónap első foglalkozása március 7.- én volt. Az előadás folyamán az Európai Néppárt frakciója és a FIDESZ kapcsolatát elemeztük. Szóba került Manfred Weber véleménye a magyar demokráciáról és a lehetséges kizárásról. Elemeztük a kizárás lehetséges hatásait és a FIDESZ átlépésének lehetőségeit egy másik frakcióba is. Minden esetre az egyre inkább balra tolódó Néppárt semmiképpen nem jöhet ki jól ebből a konfliktusból- ezt állapítottuk meg.
Nyelvi fejlesztés – angol
42-45. foglalkozás
Ez a négy foglalkozás továbbvitte az évszakok témakört: a tavasszal foglalkoztunk. Az évszakra jellemző szavak, kifejezések megismerése után vidám, tavaszról, újjáébredésről, szerelemről szóló dalokat hallgattunk. Külön alkalmat szenteltünk a Húsvét témakörének. Mindegyik foglalkozást kézműves tevékenységgel színesítettük. Ablak és teremdíszeket készítettünk virágokból, pillangóból, kosárkákból és a Húsvét elmaradhatatlan kellékeiből, a tojásokból. Természetesen, haza is jutott a szép munkákból. Míg a kezünk járt, angol dalok hallgatása növelte a kellemes hangulatot.
Nagyon tartalmas alkalmak voltak, mindenki rendkívül jól szórakozott.
Tantárgyi fejlesztés – matematika
A/1
Készítette: Kurekné Balovics Éva
Időpontja: 2019. 03. 06.
Téma: Alakzatok síkban és térben. Síkidomok tulajdonságai
Iskolánkba is megérkezett a tavasz, amit már nagyon vártunk a gyerekekkel együtt. A foglalkozás előzetes tervezetét igyekeztünk úgy összeállítani, hogy érdekes, színes legyen. Ezért a síkidomokat mindenki egyénileg is kivághatta, ezzel szert tehetett egy saját készletre is. Ez a többségnek nagyon tetszett. Többfajta feladattal is próbálkozhattak. Összegyűjtöttük a síkidomok tulajdonságait. Szerkesztettünk a már tanult alakzatokból néhányat. Dolgoztak egyénileg és párokban is. Újra elővettük a tavaly készített demonstrációs eszközöket / kockát, téglatestet /. Felidéztük és tudatosítottuk a tanórákon tanult fontos szabályokat, számolási képleteket. Maradt még bőven megoldandó feladat, amivel a következő foglalkozást fogjuk kezdeni.
Tantárgyi fejlesztés – Matematika
A/2
42.
Foglalkozás időpontja:
2019. március 06. 1315 – 1400
Foglalkozás vezető: Varga Zsolt
Téma: Alakzatok síkban és térben. Síkidomok tulajdonságai
Ezen az összejövetelen még a síkidomokkal foglalkoztunk. Minden olyan téma sikerre számíthat, ahol eszközöket használunk, nem csak elméleti síkon tárgyaljuk a témakört. Szívesen készítenek bemutatásos eszközöket, ügyesen használják is azokat. A figyelmesebbek, már hozzá is tudják kapcsolni az órán tanultakhoz. Fel is idézik a már tanult ismeretrészeket. Persze mindig akadnak olyanok is, akiknek ehhez még segítségre van szükségük. A többszöri ismétléssel is az alaposabb tudást szeretnénk támogatni, elmélyíteni. Sikeresnek tekinthető az a foglalkozás, ahol a kitűzött feladatok többségét meg tudjuk oldani, a gyerekek tevékenyen részt vesznek a tanulás folyamatában, és sikerélményhez is jutnak. Reméljük ez a foglalkozás is ilyen volt.