Heti foglalkozások 21.

Tematikus foglalkozás – “A” komponens

Társadalmi felelősségvállalás

Szeptember 20.- án szűkebb környezetünk szebbé tétele volt a cél. Iskolánk belső tereit tisztává, rendezetté tettük, majd folytattuk a takarítást, szemét szedést a külső tereken. A sportpályán fejeztük be a takarítást, ahol is egy focimeccset játszottak a résztvevők.

Tematikus foglalkozás – “B” komponens

Európai Unió

A szeptember 20.-ai foglalkozáson a futó uniós pályázatokkal kapcsolatosan ismertetésre került az EFOP, GINOP, TÁMOP, TOP, HEFOP pályázatok témaköre, célrendszere. Aktuális, helyben futó pályázatokra is felhívtam a tanulók figyelmét.

Tantárgyi fejlesztés – magyar

A/1 csoport

Foglakozást tartó: Vaszily Szilárdné

Időpont: 2018.09.19.

Téma: Éves munkaterv megbeszélése, célok, feladatok, bemeneti mérés

Az első foglakozáson tájékoztattam a gyereket az elvárásokról, beszélgetünk a nyári élményekről. Örömmel fogadták, hogy főleg játékos formában kerül sor a feladatok megoldására és osztályzatot nem kapnak. Délután már fáradtabbak, nehezebben motiválhatóak, ezért fontos a megfelelő, érdekes, szórakoztató, de ugyanakkor gondolkodtató feladatválasztás. Azt tapasztaljuk, hogy nyáron nagyon sokat felejtenek a tanulók, ezért a szeptemberi tanórák és foglakozások az ismétlésre építenek. Szóban és írásban felmértem a tanulók képességeit magyar nyelvből. Először mindenki bemutatkozott „magánhangzó nyelven”. Nem is volt olyan egyszerű ez a feladat. Ezt követte a „Nekem az őszről… az jut eszembe” kezdetű játék, majd szóbeli szövegalkotás következett kép alapján. Nagyon nehezen nyilvánulnak meg szóban a gyerekek, szegényes a szókincsük, nyelvi kommunikációjuk fejlesztést igényel. Írásban tájékozódtam az alapvető helyesírási ismereteikről. Külön osztályok tanulói dolgoztak együtt a csoportokban, akik életkorukból adódóan hasonló képességekkel rendelkeznek. Fegyelmezetten dolgoztak. Néhányan lemaradtak, vagy feladatértelmezési gondjaik akadtak, de pozitívan, érdeklődéssel kezdtük el a közös munkát.

Tantárgyi fejlesztés – magyar

2018. 09.19.

A/2 csoport

A foglalkozás témája: a bemeneti mérés megbeszélése, hibák javítása. A foglalkozás elsődleges célja az volt, hogy rálátást nyerjenek a tanulók arra, hogy mire voltak képesek a mérés során; másodlagos célja pedig, hogy megbeszéljük a mérés eredményeit és elemezzük a hibákat.

A célom elértem. A második alkalommal sikerült ismertetnem a mérés eredményeit a tanulókkal, megbeszéltük, közösen elemeztük a hibákat. Majd pedig játékos formában végeztünk olyan feladatokat, amelyek több tanulónál is nehézséget okoztak a feladatlap megoldásakor. A foglalkozáson frontális munka, megbeszélés és magyarázat is volt egyaránt. Kérdések és válaszok sorozata hangzott el, ami a könnyebb megértést segítette. A tanulók aktívak és vidámak voltak.

Nyelvi foglalkozás – angol

Ezen a foglalkozáson a színekkel foglalkoztunk. „Színecske” mozgásos játékkal kezdtünk, majd adott színnek megfelelő tárgyak, dolgok nevének összegyűjtésével ismételtük át a tanult szavakat. A foglalkozás végén színes faleveleket nyírtunk, amelyekkel az ablakokat díszítettük.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.