Heti foglalkozások 33.

Tematikus foglalkozás – “A” komponens

Társadalmi felelősségvállalás

December 20.- án egy szép karácsonyi együttlét alkalmával énekeket és hagyományokat elevenítettük föl a tanulókkal, szó esett a Betlehemezésről, a regölésről, a kántálásról és nagy figyelmet fordítottunk a karácsonyi ünnepi ételekre is. Mindenki beszámolhatott családja hagyományairól és ünnepi szokásrendjéről. A megszólalók szívesen beszéltek az ajándékozási szokásokról is.

Szeretetteljesen kívántunk egymásnak áldott ünnepet és elbúcsúztunk egymástól az évre.

Tematikus foglalkozás – “B” komponens

Európai Unió

December 20.- án a migránskártya kérdésével foglalkoztunk. Ez jó alap volt arra is, hogy a megtanult pénzügyi ismereteinket felfrissítsük. Boszniában találtak név nélküli bankkártyát, mely elvileg csak Görögországban használható. A helyiek szerint azonban Velika Kladusában is használják rendszeresen egymás irataival a bevándorlók. Ez a jelenség több problémát is felvet. Ezekről a gondokról beszélgettünk a tanulókkal, átültetve a mi hétköznapjainkra ezt a lehetőséget, eljátszottunk azzal a gondolattal, mit is lehetne csinálni ilyen bankkártyákkal.

A hónapban sok érdekes témával foglalkoztunk a tanulókkal.

Tantárgyi fejlesztés – magyar

A/1 csoport

Foglalkozást tartó: Vaszily Szilárdné

Időpont: 2018.12.19.

Téma: Barkochba, nyelvi társasjáték

A decemberi foglakozáson egyfajta ráhangolódás volt a közelgő ünnepekre. A barkochbázással, téllel kapcsolatos szavakra, fogalmakra, tárgyakra-személyekre lehetett gondolni:

pl: Mikulás, rénszarvas, karácsonyfa, szaloncukor

Különböző meghatározásokat kellett kitalálni, és megmondani egy szóval.

pl: Télen hulló csapadék (hó)

Csoportokban lehetett társasjátékozni. Meghitt, hangulatos, élményekkel teli foglakozással zártuk a decembert.

Tantárgyi fejlesztés – magyar

A/2 csoport

2018.12. 19.

Ezen a decemberi magyar nyelvi foglalkozáson, a téma a közelgő karácsony ünnepéhez kötődik: szógyűjtés, szóbeli szövegalkotás karácsonyi képekről. Meghitt és különös hangulata volt ennek az egész foglalkozásnak, amit az elénk vetítődő karácsonyi üzenet is nagymértékben elősegített.  A gyerekek nagyon sok szép szót gyűjtöttek a kiadott karácsonyi képecskékről. Ezt követően pedig közösen alkottak szöveget egy kivetített képről, ami szintén az ünnephez kapcsolódott, ami úgy történt, hogy folyamatosan alkottak mondatokat a képről, közben arra figyelve, hogy továbbfűzzék a megkezdett gondolatot, s így egy szép szöveg alakult ki. Nagyon jól érezte magát mindenki, s mosolygó tekintetükön visszatükröződött, hogy mennyire tetszett ez a foglalkozás.

Nyelvi foglalkozás – angol

32-33. foglalkozás

Ez a két foglalkozás a karácsony jegyében telt el. Karácsonyi üdvözlőkártyákat, apró ajándékokat készítettünk, miközben kellemes karácsonyi dalokat, zenét hallgattunk. Meleg mézes-fahéjas tea kortyolgatása növelte még karácsonyi hangulatunkat.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.