Tarány Tamás járt az iskolánkban
2019.04.16.
Az előzetes felkészülés alkalmával már meghallgattunk néhány dalt az X-faktorban feltűnt előadótól.
Egy álmos kedd reggelbe robbant be Tarány Tamás a maga kemény, rockos hangzásával. Percek alatt felpezsdítette a hangulatot, magával ragadta közönségét.
Elbűvölve hallgatták a gyerekek, hiszen hangzásvilágában, erőteljes előadásmódjával új színt hozott az iskola mindennapjaiba.
Voltak ismerős és kevésbé ismerős dalok is a repertoárban. Amit a gyerekek ismertek együtt dúdolták-énekelték a művésszel. Hamar elröpült a 45 perc, s búcsút kellett vennünk Tarány Tamástól. Mindannyian úgy éreztük, hogy bárcsak még lenne folytatás.