Nagy örömünkre 2019.03.14-15-én látogatást tettek iskolánkban a testvériskolánk diákjai és az őket kísérő pedagógusok. Jóleső izgalommal vártuk már mindnyájan ezeket a napokat, felnőttek és gyerekek is egyaránt. Meghitt, örömteli pillanatok voltak ezek. Nagy érdeklődéssel hallgattuk meg úti élményeiket. Ezt közös éneklés követte. Majd kötetlen beszélgetésre került sor. A gyerekek az első pillanatokban még félszegen szólaltak meg, de az első néhány mondat után nagyon felbátorodtak és ebben a jó hangulatban mutattuk be nekik községünket és került sor a játékos programokra, mielőtt visszatértek a szállásukra. A látogatásuk második napján táncház programmal szórakoztattuk látogatóinkat, majd a közös ebéd után a búcsúzás perceiben a diákok hosszú ideig integettek még a busz ablakából is egymásnak.
Személyes találkozók 4. – “A” komponens
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.