Kulturális program 6. – Huzella Péter

2019. 01. 22-én iskolánkba látogatott Huzella Péter, Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének örökös tagja. A Diákcsemege című műsorában megzenésített gyermekverseket adott elő olyan ismert költők műveiből, mint Kányádi Sándor, Tóth Krisztina. Előadása kezdetén fergeteges, vidám gitárszóval és énekléssel keltette fel a gyermekek figyelmét, akik lelkes tapsviharral köszönték meg… Continue reading

Heti foglalkozások 37.

Tematikus foglalkozás – Társadalmi felelősségvállalás Január 31.- én, a hónap utolsó foglalkozásán a félévi tanulmányi eredmények átbeszélése volt a feladat. Ki- ki elmondta a félévben végzett munkájának eredményeit, sikereit, kudarcait. Elemeztük az eredményeket és meghatároztuk a lehetséges fejlődési területeket is. Külön csoportban foglalkoztunk a bukással érintett tanulókkal. Velük részletesen megbeszéltük… Continue reading

Heti foglalkozások 36.

Tematikus foglalkozás – Társadalmi felelősségvállalás Január 24. –én az aktuális állapotunknak megfelelően előadást hallgattak meg a gyerekek a fertőző betegségekről. Ennek a témaválasztásnak az szolgált alapot, hogy iskolánkban felütötte a fejét a bárányhimlő betegség. Szó esett a személyes higiéniáról , a tünetek felismeréséről , a betegség veszélyeiről is. A megelőzés… Continue reading

Heti foglalkozások 35.

Tematikus foglalkozás – Társadalmi felelősségvállalás Január 17.- én farsangi álarcot készítettünk. A gyerekek egy alaplemez segítségével kinyírták az álarcokat, majd színezték azokat. Jó hangulatban telt el a foglalkozás. Tematikus foglalkozás – Európai Unió Január 17.- én arról esett szó, hogy az ENSZ globális paktuma hogyan gyűrűzik be az Unió jogalkotásába.… Continue reading

Heti foglalkozások 34.

Tematikus foglalkozás Társadalmi felelősségvállalás Készítette: Máté Béla A 2019- es évet a jeles napok ismertetésével kezdtük. Január 10.- én Vízkereszttől Húsvétig áttekintettük a hagyományos népi szokásrendet, megbeszéltük a jeles napok tartalmát. Vízkereszt a házszentelés időszaka, Keresztelő Szent János és Jézus megkeresztelkedése. A farsangi hagyományok, alakoskodás a farsangi fánk készítése is… Continue reading

KRESZ foglalkozások 3.

2018. 11. 09. A harmadik KRESZ foglalkozás témája: Utazás a gépjárműben és a tömegközlekedési eszközökön. A foglalkozás elején egy rövid beszélgetés keretén belül megtudtam, hogy milyen ismeretekkel rendelkeznek a gyerekek ezzel kapcsolatosan, s közben megfigyeltem, hogy miben bizonytalanok, s ezt figyelembe véve, mire fordítsak nagyobb figyelmet. A foglalkozást közlekedési társasjátékkal… Continue reading

KRESZ foglalkozások 2.

2018.10. 05. A második KRESZ foglalkozás témája a gyerekek körében nagy népszerűségnek örvendő kerékpáros közlekedés volt. Ennek keretében nagy örömmel és figyelemmel hallgatták a kerékpáros közlekedés alapvető szabályait. A beszélgetés során megismertettem velük a kerékpározáshoz szükséges kötelező felszerelések biztonságos és helyes használatát. Sugárzó arccal és izgatottan tették meg az első… Continue reading

KRESZ foglalkozások 1.

2018. 09. 21. Az első KRESZ foglalkozáson az alapvető közlekedési szabályokkal ismertettem meg a tanulókat. A foglalkozás során igyekeztem játékos formában bővíteni ismeretüket ebben a témakörben. A gyerekek mosolygó arccal, érdeklődve figyeltek. A mindennapi közlekedésben gyakran előforduló példákat tartva szem előtt zajlott a beszélgetés. Örömmel mondták el, hogy ők milyen… Continue reading