Tematikus foglalkozás “A” komponens
Személyes tapasztalatokkal kezdtük a foglalkozást. Majd vetítéssel motiváltam a tanulóimat. Milyen összefüggés van az életmód, a viselkedés, a tetteink és az egészségi állapot között?
Tematikus foglalkozás “B” komponens
Téma: Az Európai Unió térképének megalkotása
Készítette: Máté Béla
Május hónap harmadik foglalkozásán megismerkedtünk az Európai Unió nemzeteinek viseleteivel. Mivel ez a témakör nagyon sokrétű, ezért egy- egy nemzet csak egy reprezentatív viselete szerepelt az ismeret- anyagban. Videókról, képekről nézhettük a szomszédos országok és a távoli népek ruházatait, viseleteit. A magyar viseletet a szatmári reprezentálta, érdekes volt észre venni a szlovákkal való hasonlóságot, vagy a románokéval a különbségeket. Megállapíthattuk, hogy sok szép viseletet láttunk, és hogy büszkék lehetünk a magyar nemzeti értékeinkre. Május hónap utolsó foglalkozásán csoportos munkaformában megalkottuk az Európai Unió térképét. A huszonnyolc tagállam vaktérképét kellett minden csoportnak a helyére illesztenie egy hiányos térképen. A feladat nagyon nehéznek bizonyult, így segítségként kivetítésre került a teljes Unió térképe. A feladatot ezek után minden csoportnak sikerült teljesítenie.
Tantárgyi fejlesztés – matematika – 1. csoport
A negyedik hét ismét „tanulós” hét volt. Az alapműveleteket gyakoroltuk kicsit kötetlenebb, játékos formában, egy – egy versenyfeladattal megtűzdelve. A gyengébbeket segítették a jobb tanulók. Ügyesen dolgoztak együtt. Néhányan már szépen tudnak csoportban dolgozni, néhányan még várnak a többiek segítségére.
Többen kértek otthonra is még feladatokat. Ez kellemes meglepetés volt nekünk is.
Tantárgyi fejlesztés – matematika – 2. csoport
A negyedik foglalkozáson [2018. V. 23.] az alapműveleteket ismételtük át, frontális osztálymunkában dolgozva. A gyerekek egymás után jöttek ki a táblához és oldották meg a feladatokat. Ők választották ki a tanulót, aki a táblához megy, és azt a gyermeket is, aki kitalálja a táblánál lévő diáknak a megoldandó feladatokat.
Tantárgyi fejlesztés – magyar – 1. csoport
A szövegértés fejlesztése egyénileg feladatlap segítségével történt. Az adott szöveg elolvasása után válaszolni kellett a kérdésekre. Szövegértésből sok gyakorlásra van még szükség.
Utolsó alkalommal, intarzia-játék segítségével gyakoroltuk a helyesírást. A szavak közepén, szóhatárokon kellett értelmes szavakat keresni. Ez jó lehetőség volt a köznevek és tulajdonnevek gyakorlására is. Jó hangulatban teltek a foglalkozások, bár néha már fáradtak voltak a gyerekek. Főleg játékos feladatokkal próbáljuk meg motiválni őket és fenntartani az érdeklődésüket.
Tantárgyi fejlesztés – magyar – 2. csoport
A következő foglalkozáson (2018. 05. 23.) a tanulók helyesírását fejlesztettem játékos formában. Páros munkában dolgoztak. A játékos helyesírási feladatokat sikerült egy kicsit versennyé formálni, ez még jobban motiválta őket a gondolkodásra. Mindannyian nagyon aktívak voltak, örömmel végezték a feladatokat.
Az anyanyelvi foglalkozások során arra törekedtem, hogy játszva tanuljanak. A célom elértem. A tanulók mindegyik foglalkozáson mosolygó arccal és jókedvűen vettek részt.
Nyelvi foglalkozás – angol
A következő 2 foglalkozáson országismerettel foglalkoztunk. Megismertük, mi a különbség a Brit-szigetek, Nagy-Britannia, az Egyesült Királyság fogalmak között, majd az önálló országrészek közül Anglia nevezetességeit tekintettük meg az internet segítségével. Nagyon érdekes volt hallani a királyságról, a királyi családról. Kellemesen teltek el az órák.