Heti foglalkozások 23.

Tematikus foglalkozás – “A” komponens

Társadalmi felelősségvállalás

Az október hónap az idős emberekkel való kapcsolattartásról, segítségnyújtásról közösségépítésről szól.

Október 4.- én a foglalkozáson megbeszéltük, hogy milyen lehetőségeink vannak az idős emberek segítésére. A ház körüli munkákon kívül a bevásárlás és a mindennapi kommunikáció fontosságáról is szó esett. A szervezett és a spontán lehetőségek kiaknázása, ezeknek a felismerése nagyon fontos feladat, illetve, hogy hogyan tudjuk kezdeményezni ezeket a lehetőségeket.

Tematikus foglalkozás – “B” komponens

Európai Unió

Készítette : Máté Béla

Október első foglalkozása 4.-én volt, ennek keretében áttekintettük Magyarország helyzetét az Unióban, különös tekintettel arra, hogy a Sargentini jelentés után hazánk ellen elindul a hetes cikkely szerinti eljárás. A tanulók szomorúan vették tudomásul, hogy a szavazás körül milyen jogsértés történt.

Tantárgyi fejlesztés – matematika

Vezető: Kurekné Balovics Éva

A mérés eredményeinek megbeszélése, javítása

A bementi mérés feladatainak megoldását irányoztuk elő a második foglakozásra. Azért volt gyümölcsöző ez a fajta közös együtt gondolkodás, mert nem csak matematikai hiányosságokra, hanem más tantárgyakhoz kapcsolódó hiányosságokra is rámutatott.  Olvasási nehézségek, szövegértési akadályok is felszínre kerültek. Még mindig nagy gond a rendszeres, folyamatos tanulás, felkészülés órákra. Egyeseknél a házi feladat is rendszeresen hiányzik. Így aztán sok-sok lemaradást kell pótolnunk. A rendszeresen délutáni foglakozások mindenre megfelelő időt és lehetőséget biztosítanak.  Amit feltétlenül előtérben kell helyeznünk az idén, az az egyéni foglakozások szervezése. Nagy szükség van rájuk.

Tantárgyi fejlesztés – matematika

Foglalkozás időpontja: 2018. október 03.

1315 – 1400

Foglalkozás vezető: Varga Zsolt

Téma: A bemeneti mérés javítása, értékelése.

A harmadik alkalom során a tanulókkal közösen értékeltük ki a múlt alkalommal megoldott feladatok hibáit. Ezt követően szóban számoltunk (láncszámolás), valamint begyakoroltuk az alapműveletek elvégzését. A központi feladat az elemi számolási készség fejlesztése volt. A szorzótábla felidézése, és átismétlése után a négy alapműveletet gyakoroltuk, először feladatlapon, majd a tanulók külön – külön jöttek a táblához.

A tanulók csoportosan, párosan, és önállóan is oldottak meg feladatokat. A legjobban a páros munka nyerte el tetszésüket.

A gyerekek a táblai munka során nagyon tevékenyek voltak, és felszabadultan dolgoztak. A gyerekek egymást szólították a táblához, és egyre nehezebb feladatokat adtak egymásnak. A foglalkozás során teljes mértékben sikerült begyakorolni az alapműveletek elvégzését.

A foglalkozás jó hangulatban telt el, a tanulók a feladatokat figyelemmel kísérték, és megoldották.

Nyelvi foglalkozás – angol

Az utazás témakörét folytattuk ezen a foglalkozáson. Mi kerüljön a bőröndbe? Ruhaneműk neveit gyűjtöttük össze, s e munka során a szótározás alapjaival is megismerkedtünk. Ismereteinket kibővítettük az évszakok neveivel. Végül öltöztető babákra készítettünk ruhát, s ennek alapján kellett kitalálni, hogy hová és mikor készülnek nyaralni.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.