Heti foglalkozások 36.

Tematikus foglalkozás – Társadalmi felelősségvállalás

Január 24. –én az aktuális állapotunknak megfelelően előadást hallgattak meg a gyerekek a fertőző betegségekről. Ennek a témaválasztásnak az szolgált alapot, hogy iskolánkban felütötte a fejét a bárányhimlő betegség. Szó esett a személyes higiéniáról , a tünetek felismeréséről , a betegség veszélyeiről is. A megelőzés fontosságáról külön szóltunk. Bárki az érintettek közül elmondhatta személyes tapasztalatait is.

Tematikus foglalkozás – Európai Unió

2019 január 24.-én a migráció aktuális számairól kaptak tájékoztatást a tanulók. Elhangzott, hogy a balkáni útvonalon az adott időszakban kb. 70000 migráns várakozik arra, hogy beléphessen az Unió területére. A déli határszakaszon pedig kb. 650 embert tartóztattak fel az idén. Ebben a témában a gyerekek viszonylag jól tájékozottak voltak és megemlítették még a kamionban becsempészett szír és afgán bevándorlókat is.

Nyelvi fejlesztés-angol

Angol nyelvi játékokat oldottunk meg: szókereső, keresztrejtvény. Csoportban versengtünk, melyik csoport a leggyorsabb, legügyesebb.

A táblánál kitöltős játékban ismételtük át a személyes névmásokat, a to be alakjait. A foglalkozás végén az Akasztófa játékkal ismételtük át az előző órákon megismert személyeket.

Tantárgyi fejlesztés – magyar

A/1 csoport

Készítette: Vaszily Szilárdné

Időpont: 2019.01.23.

Téma: Szókirakó (Scrabble) 

 Ezen a foglakozáson a nagyobbak birtokba vették a Scrabble levezető társasjátékot. Többen ismerték, otthon is megtalálható néhány családnál. A „tapasztaltabbak” örömmel segítettek azoknak akik, először játszottak ezzel a játékkal. Bizony nem is volt olyan egyszerű. A kisebbeknek különböző betűkártyákból kellett minél több értelmes szót kirakni, és leírni. Úgy vettem észre, hogy a kezdeti nehézségek ellenére, nagyon „belemelegedtek” a játékba, kérték, hogy többször játszunk ilyet.

Tantárgyi fejlesztés – magyar

36. foglalkozás, 2019. 01. 23.

A/2 csoport

A foglalkozás témája: Játékos szógyűjtés, memóriajáték. A foglalkozás során csoportban dolgoztak a tanulók, ami, mint mindig most is nagy örömmel töltötte el őket. Minden csoport kapott egy nagy lapra felragasztott három képet, melyet egy adott ideig nézhettek, majd azt követően, lefordították a képeket, s le kellett írniuk emlékezetből, mit láttak rajta. Mosolygó arccal végezték a feladatot. Izgatottan számolgatták, kinek sikerült több szót megjegyeznie a képről. A felsorolt ételek közül, megbeszéltük, hogy melyek segítik elő az egészséges táplálkozást. Mindenki nagyon jól érezte magát, s közben nagymértékben fejlődött memóriájuk is.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.