Heti foglalkozások 37.

Tematikus foglalkozás – Társadalmi felelősségvállalás

Január 31.- én, a hónap utolsó foglalkozásán a félévi tanulmányi eredmények átbeszélése volt a feladat. Ki- ki elmondta a félévben végzett munkájának eredményeit, sikereit, kudarcait. Elemeztük az eredményeket és meghatároztuk a lehetséges fejlődési területeket is. Külön csoportban foglalkoztunk a bukással érintett tanulókkal. Velük részletesen megbeszéltük a szükséges tennivalókat is.

Tematikus foglalkozás – Európai Unió

A hónap utolsó foglalkozásán, január 31.- én Judith Sargentini erőfeszítéseit elemeztük az Európai Parlament előtt kezdeményezett vitanapról, melyben a magyarországi demokráciáról esett szó. A szerény érdeklődésre számot tartó előadásban kritizálta a magyar kormány tevékenységét. Szóba került az un. rabszolgatörvény és a kormány közeli média ügye is. A foglalkozás végén meghallgattuk Morvai Krisztina beszédét is.

Nyelvi fejlesztés

Ezen a foglalkozáson kicsit kézműveseztünk, ezzel gyakorolva az utasítások használatát. Farsangi időszak lévén bohócot színeztünk, a sapkáját krepp-papír galacsinnal díszítettük. Kedélyesen beszélgettünk munka közben, halk zene szólt, ezzel is növelve a jó hangulatot.

Tantárgyi fejlesztés – magyar

A/1 csoport

Készítette: Vaszily Szilárdné

Időpont: 2019.01.30.

Téma: Metakommunikáció, piktogramok

 A tanulók számára nagyon érdekes volt, hogy szavak nélkül is meg tudjuk érteni egymást. Megbeszéltük, hogy a mindennapi életben mennyi sok jelzéssel, piktogrammal találkozhatunk. Elég sokat fel tudtak sorolni pl: jelzőtáblák, a megvásárolt termékeken, iskolában, járműveken, utcán látható jelzéseket. A feladatlapot ügyesen kitöltötték. Hang nélkül próbálták meg kifejezni érzéseiket ( pl:fogfájás) szándékaikat ( pl: gyere ide) Különösen tetszett nekik az a játék, amikor elmutogatták, mit szeretnek csinálni szabadidejükben. Az utolsó tanulóknak volt a legnehezebb dolga, hiszen neki az összes társáét el kellett mutogatnia. Ez a játék nagyon jól fejlesztette az emlékezetüket, memóriájukat is. Tartalmas, vidám, hasznos délutánt töltöttünk együtt.

Tantárgyi fejlesztés – magyar

37. foglalkozás, 2019. 01. 30.

A/2 csoport

Ezen a soron következő foglalkozáson a piktogramokkal játszottunk, foglalkoztunk. A foglalkozás témája: Játék a piktogramokkal.

A piktogramok fontossága a mindennapokban.

Megbeszéltük a tanulókkal, hogy miért fontos ismerniük a piktogramok jelentését. A beszélgetés és játék során kiderítettük, hogy melyik vizuális jellel, hol találkoznak, melyiket, hogyan tudják hasznosítani a mindennapokban, megvizsgáltuk, ki milyeneket ismer. Nagy örömmel mondták el, hogy milyen jó, hogy ennyi sok piktogramot ismernek, mert egyaránt nagy hasznát veszik a mindennapokban a járműveken, az utcán, a megvásárolt termékeken. A tanulók aktívak, vidámak voltak mindvégig a foglalkozáson.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.