Heti foglalkozások 46.

Tematikus foglalkozás – “A” komponens

Az első foglalkozásunk április 4.- én volt, melynek keretein belül néptánc foglalkozást szerveztünk. Történt mindez a gyerekek kifejezett kérésére, mivel ez a foglalkozási forma rendkívüli módon elnyerte tetszésüket. Kérték, legyen több tánc és játék a foglalkozásokon. Így zenés bemelegítés után szatmári táncokat tanultunk. Leginkább a nyitott fogásmódot gyakoroltuk és a forgásokat. Óra végén pedig szobros játékot játszottunk.

Tematikus foglalkozás – “B” komponens

A hónap első foglalkozása április 4.- én volt, mely az E. B.  állásfoglalása körül kialakult helyzetet elemezte. Az „ Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel” szlogennel rendelkező kormányzati kampánnyal kapcsolatban az Európai Bizottság egyetért: a polgároknak valóban joguk van tudni, hogy mit tesz az EU. A magyar kormányzati kampány elferdíti az igazságot, és egy „titkos terv” sötét képét igyekszik felfesteni, amelynek célja az Európába irányuló migráció ösztönzése. Az E. B. szerint nem létezik ilyen összeesküvés. A Bizottság ezért szeretne tiszta vizet önteni a pohárba, és pontról pontra tisztázni, mi a tény, és mi a fikció.

Nyelvi foglalkozás – angol

46-49. foglalkozás

Ezeken a foglalkozásokon a korábban tanultakat gyakoroltuk játékos formában. A nagy, színes dobókockák segítségével számokat alkottunk, ismertünk fel. Ez segítette a számok neveinek mélyítését. A Blokus és Szinecske játék segítségével a színeket és szintén a számokat elevenítettük fel. Szerepjátékok során vásárolgattunk, fizettünk, párbeszédet igyekeztünk alkotni. Jókat nevettünk a véletlenül adódott vicces szituációkon. Végül számítógépes feladatok megoldásával ellenőriztük tudásunkat.

A foglalkozások jó hangulatban, vidáman teltek. Az ismeretszerzés mellett közösségépítés is megvalósult, ami nagyon fontos a gyermekek kapcsolatainak fejlesztésére.

Tantárgyi fejlesztés – matematika – 1. csoport

Készítette: Kurekné Balovics Éva

Időpontja: 2019. 04. 03.

Téma: Mennyiségek, műveletek. Egyszerűbb szöveges feladatok, számpiramis

Ezen a foglalkozáson egyszerűbb szöveges feladatok megoldásával próbálkoztunk. Tapasztalatunk az elmúlt évekből, hogy nem igazán kedvelik a tanulók a hasonló típusú feladatokat, mert gyakran adódnak szövegértési, értelmezési problémák. Ezért gondoltuk úgy, hogy beillesztjük ezt a feladattípust is a tematikába. Először közösen oldottunk meg mintapéldákat, majd ugyanezt folytatták a gyerekek páros munkában, majd a táblánál közös ellenőrzés következett. Nagyobb sikere volt a számpiramis típusú feladatoknak. Ezt adtuk az óra végén versenyfeladatnak is. Ügyesen megoldották, s kicsit elfáradtak a foglalkozás végére.

Tantárgyi fejlesztés – matematika – 2. csoport

Foglalkozás időpontja: 2019. április 03. 1315 – 1400

Foglalkozás vezető: Varga Zsolt

Téma: Mennyiségek, műveletek egyszerűbb szöveges feladatok, számpiramis

Az áprilisi első foglalkozáson a mennyiségek műveletek témakörből válogattunk feladatokat. Azért választottuk az ilyen típusú példákat, mert sokaknak nehézséget okoz a feladat értelmezése; ennek fő okaként pedig az olvasási, szövegértési hiányosságokat jelölhetjük meg.

Persze sokat jelent a megfelelő motiváció is. A jobb eredmények elérése érdekében a gyerekek párban dolgozhattak. Szóban meg is beszélhették a feladatokat, így sokkal sikeresebb megoldások születtek. Persze a közös ellenőrzés sem maradt el. A foglalkozás fennmaradó részében számpiramisokat oldottunk meg. Közösen dolgoztunk a feladatokon, nagyon ügyesen és viszonylag rövid idő alatt végeztek. Nem maradt el a dicséret, s az óra végi közös játék sem. Vidám hangulatban együtt töltöttük el a délutánt.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.