Tematikus foglalkozás – “A” komponens
Április 16.- án floorball mérkőzést szerveztünk, az iskola udvarán készítettünk pályát, majd 4 csapatot szerveztünk és körmérkőzés- szerűen csaptak össze a csapatok és az ütők. Nagyon jól éreztük magunkat és mindenki nagyon elfáradt.
Tematikus foglalkozás – “B” komponens
A harmadik foglalkozás április 16.- án volt, melyet terveim szerint egy kerekasztal beszélgetés formájában valósítottunk meg. A téma az aktuális kérdések megvitatása volt. Leginkább a bevándorlás, a kvóták, a brexit és a terrorizmus volt a középpontban. De kitértünk a Fidesz és a Néppárt kapcsolatára is.
Tantárgyi fejlesztés – magyar- 1. csoport
Készítette: Vaszily Szilárdné
Időpont: 2019.04.17.
Téma: Húsvéti szófejtő és szógyűjtő
Ezen a foglakozáson ráhangolódtunk a közeledő húsvéti ünnepre, hiszen a tavaszi szünet előtt utolsó délután töltöttük együtt. Hiányos locsolóversek sorait kellet kitalálniuk (a magánhangzók hiányoztak a szavakból) és sorba rendezni. Ezután közös szógyűjtés következett a Húsvét témakörből. Rengeteg szót sikerült összegyűjteniük. Egy kis kézműves foglakozásra is jutott idő. Ablakdíszeket készítettünk, amit hazavihettek a tanulók, és dekorálhattak vele otthon. Hasznos, vidám délutánt töltöttünk el együtt.
Tantárgyi fejlesztés – magyar – 2. csoport
Április hónapjában a soron következő magyar nyelvi foglalkozáson (2019.04.17.)„Rímfaragással” foglalkoztunk. A tanulók nagy örömmel tették próbára magukat ezen a téren is. Nagyon ügyesen megbirkóztak a feladattal. Különböző feladatokat oldottak meg: a megkezdett sorokat kellett befejezniük, természetesen odafigyelve a sorvégek összecsengésére; párosították az összekevert verssorokat. Külön figyelmet fordítottam arra, hogy minél több versrészlet legyen Ady Endre verseiből, ezzel is felhívni a tanulók figyelmét arra és tudatosítani bennük, hogy a 2019-es év, Ady emlékév. A foglalkozás során mindannyian nagyon jól érezték magukat, nagy érdeklődéssel hallgatták egymás rímfaragásait, s egy-egy sikeresebb, érdekesebb sornál meg is tapsolták egymást.
Nyelvi foglalkozás
46-49. foglalkozás
Ezeken a foglalkozásokon a korábban tanultakat gyakoroltuk játékos formában. A nagy, színes dobókockák segítségével számokat alkottunk, ismertünk fel. Ez segítette a számok neveinek mélyítését. A Blokus és Szinecske játék segítségével a színeket és szintén a számokat elevenítettük fel. Szerepjátékok során vásárolgattunk, fizettünk, párbeszédet igyekeztünk alkotni. Jókat nevettünk a véletlenül adódott vicces szituációkon. Végül számítógépes feladatok megoldásával ellenőriztük tudásunkat.
A foglalkozások jó hangulatban, vidáman teltek. Az ismeretszerzés mellett közösségépítés is megvalósult, ami nagyon fontos a gyermekek kapcsolatainak fejlesztésére.