Heti foglalkozások 52.

Tematikus foglalkozás – “A” komponens

A hónap harmadik foglalkozásán május 16.- án a verbunk (magyar) alaplépéseit tanultuk. A csapások és csapásvariációk nagyon tetszettek a gyerekeknek. Fonást és kisharangot is tanultunk. A foglalkozás végén táncverseny formájában foglaltuk össze a tanult verbunk lépéseket.

Tematikus foglalkozás – “B” komponens

A harmadik foglalkozás május 16.- án volt. Ezen a foglalkozáson megnéztük, hogy kik lehetnek a különböző országokban a FIDESZ szövetségesei, illetve átnéztünk a szomszédos országokba, hogy milyen a magyar pártok helyzete. Szlovákia és Románia lehet az a két ország, amelyben lehet magyar képviselet az EU választások után.

Tantárgyi fejlesztés – magyar – 1. csoport

2019.05.22.

Téma: Kimeneti mérés

Az egész éves munkát kimeneti méréssel ellenőriztem. A feladatlap tartalmazott szövegértést, valamint hasonló játékos nyelvi feladatokat, mint amilyeneket a korábbi foglakozásokon megoldottunk. A gyereke nagy izgalommal láttak neki a munkához. Különböző hasznos tanácsokkal láttam el őket, amelyek segítségükre voltak a mérésnél. Megbeszéltük, hogy figyelmesen olvassák el a szöveget, a kérdéseket, mindig tartsák be az utasításokat, vezényszavakat:

  • Húzd alá…
  • Keretezd be…
  • Adj címet…
  • Tedd sorrendbe….. stb.

Ha valamelyik feladat nem megy, ne töltsék vele az időt, inkább később térjenek rá vissza, mert akkor nem jut elegendő idő a feladatokra. A gyerekek fegyelmezetten dolgoztak, néhányan kicsit elfáradtak a végére.

Tantárgyi fejlesztés – magyar – 2. csoport

2019.05.22.

A májusi soron következő foglalkozás témája kimeneti mérés volt. A foglalkozás célja az volt, hogy szövegértés és anyanyelvi játékos feladatokkal felmérjem a tanulók tudását. A tanulók nagy érdeklődéssel végezték a szövegértési és nyelvtani játékos feladatokat. A szövegértés a megszokott módon zajlott, a nyelvtani játékok annál inkább nagyon változatosak voltak: „Betűkígyó”, „Szólétra”,stb. A gyerekek arcán látszott, hogy mindenki  érdekesnek találta a feladatokat. A foglalkozáson a célom elértem, s közben mindenki egyaránt jól érezte magát.

Nyelvi foglalkozás – angol

50-53. foglalkozás

Ez a négy foglalkozás így év vége felé a szórakozásról, a szórakozva tanulásról szólt. A Mamma mia! című filmet néztük meg angol nyelven magyar felirattal. Nem csak az angol kiejtést, megértést gyakoroltuk vele, hanem az olvasási készséget is fejlesztettük. Ez nagyon jó felkészülés, gyakorlás volt mind az angol nyelvi, mind a szövegértő olvasás kompetencia méréséhez. A kellemes zenékre bizony megmozdultak a lábak, fenekek, ülve mozogtunk a zene ritmusára.

Tartalmas foglalkozások voltak, mindenki jól érezte magát.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.