Tematikus foglalkozás – “A” komponens
A júniusi foglalkozások már a pihenés és a szórakozás jegyében teltek. A gyerekek kérésére mindkét alkalommal floorball játékot játszottunk csapatokban. Az első foglalkozás június 6.- án volt, ekkor még csak kezdő játékosok tanulták a játékot, viszont egy héttel később a második foglalkozáson június 13.- án már profi szintű meccseket játszottak a csapatok. Alkalmanként egy- egy mérkőzésre beálltam én is, nagyon jó hangulatban telt el a két foglalkozás. Megbeszéltük azt is, hogy eredményes volt az elmúlt év munkája és hogy a következő évet is közös játékkal fogjuk kezdeni.
Tematikus foglalkozás – “B” komponens
A hónap első foglalkozása június 6.- án volt, ahol is az uniós választások magyar vonatkozásait boncolgattuk tovább. Áttekintettük a választási eredményeket és megállapítottuk, hogy a kormánypárt győzelme noha megjósolható volt, még is nehéz dolga lesz nemzetközi szinten. A DK nem várt jó eredménye meglepetésként hatott. A szocialisták tulajdonképpen elbukták a csatát az LMP- vel együtt, a Momentum viszont várakozáson felül teljesített.
Tantárgyi fejlesztés – matematika – 1. csoport
Időpontja: 2019. 06. 05.
Téma: Év végi felmérés
Izgalmas dolog, amikor az év során megszerzett tudásról kell számot adnunk. Bár erre jegyet nem, csak szóbeli értékelést kapnak majd a tanulók, mégis azt tapasztaltam, hogy az izgatottság szikrái pattogtak a teremben. Főképpen azok izgultak, akiknek az önálló feladatmegoldás még mindig gondot okoz, tehát amikor nincs mód segítség kérésére. Persze akiknél látszott, hogy megakadtak, némi kis segítséget mindig tudtam adni. A feladatlapot a tanév során gyakorolt anyagrészekből állítottam össze. Igyekeztem úgy súlyozni, hogy minden feladattípus megfelelően képviselve legyen. A 45 perc munkaidő nem mindenkinek volt elégséges, ezt is rugalmasan oldottuk meg.
Tantárgyi fejlesztés – matematika – 2. csoport
Foglalkozás időpontja: 2019. június 05. 1315 – 1400
Foglalkozás vezető: Varga Zsolt
Téma: Év végi felmérés
A tanév végére az év során gyakorolt feladat típusokból állítottunk össze egy 45 perces feladatlapot.
A többség nagy várakozással tekintett az írásbeli munka elé. Néhányan kérdezték, hogy lesz-e mód segítségkérésre. Mondtam, persze van, bizonyos szabályok mentén van lehetőség rá.
Csendben, nagy figyelemmel dolgoztak, nem is kérdeztek sokat. Az idő is elégnek bizonyult. Mindenkinek sikerült rendben elkészítenie a feladatlapot. Nagy reményekkel várták az értékelést.
Nyelvi foglalkozás – angol
54-55. foglalkozás
A két utolsó foglalkozáson a játéké volt a fő szerep. Először szójátékokat játszottunk: az Akasztófát kedveltük a legjobban. Vicces, vidám szavakat, kifejezéseket adtunk fel kitalálásra. Ezután szituációs játékokat játszottunk, közben jókat nevettünk a véletlen hibákon. A „Who am I” játék során híres személyiségek bőrébe bújtunk, s a „Sztárban sztár” példájára énekeltünk, táncoltunk. Zárásként klubdélután formában angol teát ittunk, táncoltunk, énekeltünk, szórakoztunk.
Úgy érzem, a foglalkozások elérték céljaikat, mert a tanulás, ismeretszerzés mellett jókat szórakoztunk, építettük, erősítettük kis közösségünket.