Tematikus foglalkozás – “A” komponens
A harmadik foglalkozáson floorballoztunk, egymást váltva 4 csapatban játszottak a gyerekek. A foglalkozás végére nagyon elfáradtak, amihez a jó idő is hozzájárult. A foglalkozás időpontja október 17.- én volt.
Tantárgyi fejlesztés – magyar
A/1 csoport
Időpont:2019.09.18.
Téma: Bemeneti mérés javítása
A foglakozáson közösen oldottuk a feladatokat. A jobbak segítettek a gyengébbeket. Voltak kiemelkedőbb teljesítmények, de sokan a figyelmetlenségükből valamint nem megfelelő szövegértésből adódóan teljesítettek gyengébben. A közös munka során több sikerélményhez jutottak. A helyesírásukban nagyobb gondot kell fordítanunk, több gyakorlásra van szükség.
Tantárgyi fejlesztés – magyar
2019.09.20.
A/2 csoport
A tanév második foglalkozásának a célja: a bemeneti mérés megbeszélése, hibák javítása volt. Fontos szempontnak tartottam a foglalkozás során, hogy a tanulók rálátást nyerjenek arra, hogy mire voltak képesek a mérés során; továbbá, hogy megbeszéljük a mérés eredményeit és elemezzük a hibákat.
A célom elértem, ismertettem a mérés eredményeit, közösen megbeszéltük és elemeztük a hibákat. Majd pedig játékos formában tanultunk, gyakoroltunk. Olyan feladatokkal foglalkoztunk, amelyek több tanulónál is nehézséget okoztak a feladatlap megoldásakor. A foglalkozáson frontális munka, megbeszélés és magyarázat is volt egyaránt. Kérdések és válaszok sorozata hangzott el, ami a könnyebb megértést segítette. A tanulók aktívak és vidámak voltak.
Nyelvi foglalkozás – angol
58. foglalkozás
Ezen a két foglalkozáson még mindig az okos tv-t használtuk. Online feladatokat oldottunk meg. Főleg olyanokat választottunk először, ahol ismert szóanyagot lehetett gyakorolni. Pároztató, szókereső, memória játék váltogatták egymást, és a gyerekek örömmel mentek a táblához. Végül már csoportban állva adogatták egymásnak a tollat.
A második foglalkozáson online teszteket oldottunk meg, melyek főleg nyelvtani, stilisztikai feladatokból álltak. Értelmeztük közösen, mi a feladat lényege, sokszor kizárásos alapon találtuk meg a megoldásokat.
Jól éreztük magunkat a foglalkozásokon.