Tematikus foglalkozás – “A” komponens
A harmadik foglalkozás szeptember 26.- án volt, ahol is folytattuk az előző alkalommal felelevenített szatmári anyagot. A verbunk motívumkincsei közül a csapásokat és a fonást gyakoroltuk, a csárdás páros részéből a friss került sorra.
Tematikus foglalkozás – Európai Unió
Szeptember 26.- án folytattuk a személyek megismerését a meghallgatások függvényében. Megszavazták a román Laura Codruta Kövesi európai főügyészi kinevezésének támogatását az európai uniós tagállamok kormányainak képviselői, így már eldőlt, hogy ő lesz a felálló intézmény vezetője. Korábban román főügyész volt, ebben az időszakban sokan megvádolták a hatalommal való visszaéléssel és titkosszolgálati módszerek alkalmazásával is. Ennek ellenére a francia jelölt kiesésével gond nélkül megszavazták.
Tantárgyi fejlesztés – matematika – 1. csoport
Foglalkozás időpontja: 2019. szeptember 25.
Foglalkozás vezető: Kurekné Balovics Éva
Téma: A bemeneti mérés eredményeinek ismertetése, az előttünk álló év feladatainak megbeszélése.
Már szóba került, hogy nem túl népszerű tantárgy iskolánkban a matematika; tanulóink jelentős része sajnos nem teljesít igazán jól. Ennek több okát is látom: érdektelenség, részképesség-zavar, stb., ezért meglehetősen nehéz olyan egységes program- és feladattervet kidolgozni, ami fejlesztő jellegű, és a csoport minden tagját sikerélményhez juttatja. Fő szerep megint a játékos feladatoknak jut, valamint az új munkamódszereknek és munkaformáknak. a bemeneti mérés eredményeit egyénileg megismerhették a tanulók, majd közösen megoldottuk a problémásabb feladatokat.
Hamar elrepült a feladatmegoldásra szánt idő.
Tantárgyi fejlesztés – matematika – 2. csoport
Foglalkozás időpontja: 2019. szeptember 25.
Foglalkozás vezető: Varga Zsolt
Téma: A bemeneti mérés eredményeinek ismertetése, az előttünk álló év feladatainak megbeszélése.
A foglalkozás első felében mindenki megnézhette a kijavított feladatlapját. A táblánál közösen megoldottuk azokat a feladatokat, amelyek több tanulónál is nehézségeket okoztak.
Mindig egy-egy önként jelentkező oldotta meg a pillanatnyi példát.
Szintén közösen beszéltük meg a típushibákat; s hogy ki hol rontott.
A sikertelenségnek több oka is lehet; többek között hogy nem fordítanak kellő figyelmet a tantárgyra, nem olvassák el alaposan az adott feladatot, sőt az is előfordul, hogy elemi számolási hibát vétenek. A feltárt hibák, hiányosságok felszámolására közös tervet készítettünk.
Nyelvi foglalkozás – angol
59. foglalkozás
Ezen a két foglalkozáson még mindig az okos tv-t használtuk. Online feladatokat oldottunk meg. Főleg olyanokat választottunk először, ahol ismert szóanyagot lehetett gyakorolni. Pároztató, szókereső, memória játék váltogatták egymást, és a gyerekek örömmel mentek a táblához. Végül már csoportban állva adogatták egymásnak a tollat.
A második foglalkozáson online teszteket oldottunk meg, melyek főleg nyelvtani, stilisztikai feladatokból álltak. Értelmeztük közösen, mi a feladat lényege, sokszor kizárásos alapon találtuk meg a megoldásokat.
Jól éreztük magunkat a foglalkozásokon.