Tematikus foglalkozás – “A” komponens
A negyedik foglalkozás október 24.- én volt. A nagy sikerre való tekintettel ismét pingpongoztak a gyerekek, most szabadon választhattak ellenfelet maguknak. Úgy szerveztük, hogy mindenki sorra kerüljön, nagyon jó hangulatban telt el a foglalkozás.
Tematikus foglalkozás – Európai Unió
A negyedik foglalkozás október 24.- én volt, ahol is megismerkedtünk Várhelyi Olivér biztos- jelölttel. A bővítés és szomszédságpolitikai portfólió várományosával. A jelölt hosszú ideig dolgozott a titkárságon, régi motorosa az EU- nak, remélhetően a külpolitikai szakbizottság is támogatja majd a novemberi meghallgatása után.
Tantárgyi fejlesztés – matematika – 1. csoport
Foglalkozás időpontja: 2019. október 22.
Foglalkozás vezető: Varga Zsolt
Téma: Mennyiségek, műveletek. Írásbeli műveletek gyakorlása.
Megkezdődtek a dolgos hétköznapok. Ezen a foglalkozáson írásban dolgoztak a gyerekek.
Persze, kiegészítve néhány frissítő, rövid szóbeli feladattal is.
Először „bemelegítő” jelleggel néhány egyszerű, gyorsan megoldható példával kezdtük. Mindenki igyekezett, de néha becsúszott egy-egy hiba, amit közösen javítottunk. Aztán önálló munkavégzés következett, majd a táblára felkerültek a jó megoldások. A hibák javítása után egymásnak adhattak fel különböző nehézségű feladatokat. Ez a munkavégzési forma nagy sikert aratott. Mindenki igyekezett jól megoldani, a neki jutott feladványt. A gyerekek aktívak voltak, jól dolgoztak.
Tantárgyi fejlesztés – matematika – 2. csoport
Foglalkozás időpontja: 2019. október 22.
Foglalkozás vezető: Kurekné Balovics Éva
Téma: Mennyiségek, műveletek. Írásbeli műveletek gyakorlása.
Ez már egy igazi, dolgos, munkával telő foglalkozás volt. Még mindig azokra az ismeretekre koncentráltunk, amelyek az előző tanévek-, ha nem az alsó tagozat- követelményeire épült. az alapműveletek rendszeres gyakorlása elengedhetetlen, hiszen amit nem gyakorolunk elégszer, az bizony elég hamar a feledés homályába vész. És ez általában is igaz a tantárgyakra, s nemcsak a matematikára. Éppen ezért van szükség ezen ismeretek frissen tartására oly módon, hogy inkább játéknak tűnjön, mint tanulásnak. Nos, ebben volt részük a gyerekeknek ezen a foglalkozáson. Vidáman, tevékenyen, játszva tanultunk. Sokat nevettünk.
Nyelvi foglalkozás – angol
63.-66. foglalkozás
A foglalkozásokat az évszakok, az időjárás témakörben dolgoztuk fel. Szógyűjtési versennyel gyűjtöttük össze az ismert szavakat, kifejezéseket. Ezután egy-egy évszakokról szóló szöveg feldolgozásával bővítettük szókincsünket. Összegyűjtöttük és megneveztük az adott évszakhoz kapcsolódó hónapok neveit. Gyakorlásként egymásnak adtunk fel 3-3 szót vagy kifejezést, arról kellett felismerni az adott évszakot. A foglalkozások végén megnéztük a Boney M. Calendar Song című daláról készült videó klipjét, majd megtanultuk és minden foglalkozáson vidáman énekeltük a dalt.