Heti foglalkozások 9.

Tematikus foglalkozás

Az áprilisi első foglalkozáson a téma a születés, gyerekkor- és életciklusok voltak. Csoportban dolgoztak a gyerekek és önállóan felírták, hogy szerintük 0-18 év között milyen életciklusok vannak. Ezeket a táblára felírva összehasonlítottuk, majd közösen megállapodtunk egy fajta felosztásban. Ezek után minden életciklusnak megbeszéltük a főbb fizikai, érzelmi, szellemi jellemzőit. Szókártyára különböző korú gyerekekre jellemző állításokat írtunk, amit kihúzva el kellett mutogatni a többieknek. Miközben tudatosult bennük, hogy minden életkornak más a „feladata”, sokat nevettünk, hiszen a tizenéves tanulók eljátszották a beszélni, járni, enni tanulást.

Tantárgyi fejlesztés – matematika 

A foglalkozáson a mennyiségek és műveletek témakörben oldottunk meg feladatokat. Ezek között egyszerű szöveges feladatok és számpiramisok szerepeltek. A munkavégzéssel kapcsolatos szöveges feladatok megoldása volt a középpontban [pl.: Peti a kertet 5 nap, Dani 7 nap alatt ássa fel, mennyi idő alatt végeznek ketten?] A megoldásokhoz átismételtük az egyenlet, a változó és az állandó fogalmát.

Az óra folytatásában számpiramist játszottunk.

A tanulók nyomtatott feladatlapot kaptak, melyet önálló feladatmegoldással készítettek el, a megoldott feladatokat közösen ellenőriztük.

A foglalkozás alkalmával a gyerekek gyakorlatiasabb gondolkodásmódot alkalmaztak, mely nagyban segítette a feladatok megoldását, melyet a tanulók vidám hangulatban, felszabadultan végeztek.

Tantárgyi fejlesztés – magyar – 1. csoport

Téma: Állati szócsaládok

Ezen a foglakozáson páros munkában dolgoztak a gyerek. Érdekes feladatok kaptak. Azt kellett megfejteniük, hogy melyik állat neve lesz az előtagja az összetett szavaknak? Némelyik csoporton igencsak el kellett gondolkodniuk. Próbáltam úgy összeállítani a feladatot, hogy mindegyik szócsoportban legyen 1-2 „rávezető” szó. A folytatásban is az összetett szavaké volt a főszerep. Állatok képei segítették a munkát. Vannak olyan állatfajták, amelyeket két állat nevének összetételével tudunk megnevezni. Ezeket kellett kitalálniuk pl.: kecskebéka stb. Nagyon élvezték a munkát, sikeresen megoldották a feladatokat. A foglalkozás játékkal fejeződött be.

Tantárgyi fejlesztés – magyar – 2. csoport

Áprilisban a soron következő kilencedik foglalkozáson (2018. 04. 04.) állatnevek kitalálásával foglalkoztunk. A tanulók párban dolgoztak feladatlap segítségével. Azt kellett kitalálniuk, hogy melyik állat neve lesz az előtagja a megadott összetett szónak. A feladatlapon különböző típusú feladatok voltak: az egyikben párosítani kellett az elő- és utótagot, a másikban pedig önállóan kellett kitalálniuk az odaillő előtagot, hogy állatnevet kapjanak. Ennek a feladatnak a segítségével sikerült a tanulók gondolkodását motiválni és fejleszteni, s közben észre sem vették, hogy a nyelvtani ismereteiket is bővítették az összetett a szavakról. A végén közösen megnéztük, melyik párnak, hogyan sikerült megbirkózni a feladattal. A tanulók mosolygó arccal figyelték és hallgatták egymást.

Nyelvi foglalkozás – angol

A gyülekezés után először hangulatkeltésként elénekeltük az eddig tanult dalokat, majd a „Simon says…” játékkal teremtettük meg a vidám hangulatot. Ezután került sor az új téma megismerésére, ami az emberi kapcsolatok bemutatása volt. Who’s that? Who’s this? kérdésekre adott válaszok megismerése előtt megismerkedtünk a megfelelő szavakkal, kifejezésekkel. Először a személyes információkat gyűjtöttük össze általában, majd pármunkában dolgoztuk fel önmagunkra vonatkoztatva. A foglalkozás végén újra játszottunk: Kire gondoltam? Az adott információk alapján kellett egymást felismerni. Jó hangulatban, aktív munkával telt el a foglalkozás.

 

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.