Nagy izgalommal várták a gyerekek, hogy a beharangozott futsal rangadó napja elérkezzen. A nagyon várt bemutatót azonban megelőzte a Buga Mihály rekreációs és társadalomszervezési szakértő, kommunikációs szakember által megtartott előadás.
Végh Zoltán futsal szakértő előadását is nagy izgalommal várták, hiszen itt gyakorlati ismereteket is kaphattak a tanulók. Először megilletődve nézték és hallgatták az előadót, majd később felbátorodtak; kérdeztek, kíváncsiskodtak, kipróbálták a játékot is.
Az előadás és bemutató végén kapura rugó versenyt szerveztek, azzal a nehezítéssel, hogy a kapufát kellett eltalálni a továbbjutáshoz. Nagy siker volt.
Eddig is nagyon kedvelték a labdajátékokat, remélhetőleg ezután a hasznos ismeretek birtokában még több sikerélményhez jutnak tanulóink.