Heti foglalkozások 43.

Tematikus foglalkozás – “A” komponens

Társadalmi felelősségvállalás

A hónap második foglalkozásán március 14.- én folytattuk a megkezdett néptánc tanulást, a szatmári táncok nyitott fogásmódjait és forgó- váltóit tanultuk. A tanulók egyre szívesebben vesznek részt ezeken az oktatásokon, továbbra is kérték, hogy folytassuk a tánc tanulást.

Tematikus foglalkozás – “B” komponens

Európai Unió

A második foglalkozás a Bizottság által kiadott bankkártyák ügyével  és annak a terrorizmusra gyakorolt hatásával foglalkozott annak fényében, hogy Magyarországon elfogott iszlamista terrorista is kapott támogatást az EU forrásból és ezt akár a terrorizmus támogatására is használhatta.

Nyelvi fejlesztés – angol

42-45. foglalkozás

Ez a négy foglalkozás továbbvitte az évszakok témakört: a tavasszal foglalkoztunk. Az évszakra jellemző szavak, kifejezések megismerése után vidám, tavaszról, újjáébredésről, szerelemről szóló dalokat hallgattunk. Külön alkalmat szenteltünk a Húsvét témakörének. Mindegyik foglalkozást kézműves tevékenységgel színesítettük. Ablak és teremdíszeket készítettünk virágokból, pillangóból, kosárkákból és a Húsvét elmaradhatatlan kellékeiből, a tojásokból. Természetesen, haza is jutott a szép munkákból. Míg a kezünk járt, angol dalok hallgatása növelte a kellemes hangulatot.

Nagyon tartalmas alkalmak voltak, mindenki rendkívül jól szórakozott.

Tantárgyi fejlesztés – matematika

A/1

Készítette: Kurekné Balovics Éva

Ideje: 2019. 03. 13.

Téma: Kombinatorikai feladatok

Hasznosnak bizonyult, hogy az előző foglalkozások egyikén mindenki összeállított magának egy saját logikai készletet. Ennek segítségével vezettük be, elevenítettük fel a kombinatorikai ismereteinket. Most a legfőbb munkaforma az egyéni és frontális feladatvégzés volt. A tanórákon nem kapott túl nagy hangsúlyt ez a terület, ezért gondoltuk, hogy ezt a foglalkozást erre fordítjuk. Ezt általában szokták szeretni, most sem volt ez másképp. Ügyesen megoldották a feladatsort, született néhány nagyon ügyes és gyors megoldás.

Tantárgyi fejlesztés – matematika

A/2

Foglalkozás időpontja:

2019. március 13.

1315 – 1400

Foglalkozás vezető: Varga Zsolt

Téma:   Kombinatorikai feladatok

A soron következő foglalkozás témája a kombinatorikai témakör alaposabb körül járása volt. A gyerekek önállóan dolgoztak, többféle feladatot is sikeresen megoldottak. Az önálló munkavégzés nem minden tanulónál volt sikerre vezető, többen kértek segítséget is. A táblánál megoldott típusfeladatok adtak némi támpontot az önálló munkához. A tananyagban évente ismétlődő jelleggel kerül sor a témakör egyre szélesebb spektrumú feldolgozására.

A felmérő dolgozatok azt mutatják, hogy a gyerekek nem fordítanak kellő figyelmet a feladatok megoldására. Értelmezési, szövegértési akadályok miatt a végeredmény nem mindig sikeres. Ezért került be, ez a témakör is. Azt gondolom, hogy a foglalkozás hozzájárult a témakör jobb megértéséhez és a további sikeres feladatmegoldásokhoz.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.