Tematikus foglalkozás – “A” komponens
A hónap első foglalkozásán január 9.- én megtekintettük az Életek éneke című dokumentumfilmet. A történet erdélyi cigány muzsikusokról szól, elmesélik életüket, megismerkedünk hétköznapjaikkal és elkísérjük őket a párizsi Bataclan színpadára is. Megható, érdekfeszítő történettel ismerkedtünk meg.
Tematikus foglalkozás – Európai Unió
Tantárgyi fejlesztés – matematika – 1. csoport
2020. január 08.
Foglalkozás vezető: Kurekné Balovics Éva
Téma: Éves munka értékelése
Elérkeztünk a program utolsó foglalkozásához, melyen értékeltük az eddig végzett munkánkat. A személyre szóló értékelésnél inkább a fejlődést, előrehaladást emeltük ki. Sokat dicsértem, főképp azokat, akiknél a munkafolyamat során a legnagyobb előrelépést lehetett felfedezni. Elmondtam, hogy melyek azok a területek, ahol sokat haladtak előre, s melyek azok, ahol még bőven van előttük feladat. A gyerekek egyénileg is elmondhatták, hogy ők milyen véleménnyel zárják ezt a programot. a foglalkozást egy rövidke zenés ünnepléssel zártuk.
Tantárgyi fejlesztés – matematika – 2. csoport
2020.január 22.
Foglalkozás vezető: Varga Zsolt
Téma: Éves munka értékelése
Nehezen tudták a tanulók eldönteni, hogy örüljenek, vagy szomorkodjanak azon, vége lett ennek a foglalkozás-folyamatnak. Az első részben ismertettem az elvégzett feladatokat, illetve azok eredményességét.
Ezt követően a gyerekek is elmondták, hogy ők hogyan látták az eltelt hetek-hónapok munkáját. A sikeresség mércéjét talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy sikeresnek tekinthető az a foglalkozás ahol a kitűzött feladatok többségét meg tudtuk valósítani, a tanulók tevékenyen részt vettek a tanulás folyamatában, melynek során sikerélményekhez is jutottak.
A gyerekekkel közös véleményünk szerint ezek a foglalkozások ilyenek voltak.
Nyelvi foglalkozás – angol
70-71. foglalkozás
A januári foglalkozások a számítógépes játékok bűvöletében teltek. Angol nyelvi játékokat kerestünk az interneten, azokkal játszottunk. Örültünk, hogy több szót, kifejezést értettünk meg, mint a foglalkozások előtt. Ez is azt bizonyítja, hasznos volt a tanulásunk.