Heti foglalkozások 69.

Tematikus foglalkozás – “A” komponens

December 12.- én a második foglalkozáson már készültünk a Karácsonyra. A karácsonyi dalokon kívül olyan verseket, történeteket dolgoztunk fel, melyek fókuszában a szeretet ünnepe, Jézus születése és a család volt.

Tematikus foglalkozás – Európai Unió

Tantárgyi fejlesztés – magyar – 1. csoport

Téma: Decemberi „ráhangoló”

Időpont: 2019. 12. 11.

A közelgő ünnepekre próbáltunk kicsit ráhangolódni. „Ki vagyok én?”, „Mi vagyok én?” című játékokkal meghatározásokat kellett egy szóval kitalálni.

Pl: Finom édesség vagyok, a karácsonyfára is rátesznek. (szaloncukor)

Előkerült az Activity társasjáték is. A háttérben halkan karácsonyi zene szólt.

Végül mindenki színezhetett karácsonyi képeslapot, vagy kedve szerint nyírhatott ablakdíszeket, hópihéket. Meghitt perceket tölthettünk együtt.

Tantárgyi fejlesztés – magyar – 2. csoport

December 13-án a magyar nyelvi foglalkozás témája: szógyűjtés a karácsonyi témakörben. Ezen a foglalkozáson karácsonnyal kapcsolatos szavakat kellett gyűjteni, mondani képről, majd ezeket a szavakat felhasználva következtek a játékos feladatok. Kört alkotva, szivacslabda segítségével zajlott a játékos-fejlesztés. Folyamatosan továbbadva a labdát mondogatták a karácsonnyal kapcsolatos szavakat, saját maguk is meglepődve azon, hogy mennyi sok szót ismernek ebben a témakörben. Mindenki elmondta, hogy mi jut eszébe az általa mondott szóról. Majd ezt követően mondatba foglaltak egy-egy szót, odafigyelve arra, hogy a mondatok összekapcsolódjanak, ezzel a szövegalkotást is gyakorolva. Mindenki arcán mosoly tükröződött, látszott a gyerekeken, hogy tetszett nekik a játékos nyelvi foglalkozás.

Nyelvi foglalkozás – angol

67.-69. foglalkozás

A decemberi foglalkozások a decemberi ünnepkör szellemében teltek. Tevékenységünkben nagy szerepe volt a kézműves tevékenységnek. Téli dekorációt készítettünk. A változatos mintájú hópelyhek nyírása nagyon élvezetes volt. Készítettünk karácsonyi és újévi képeslapot papír kiszúróval, ragasztással. Munka közben angol nyelvű karácsonyi dalokat hallgattunk. Vidáman díszítettük fel a harmadik foglalkozáson az elkészített díszekkel a tantermeket és az aulát, meglepetést és örömet szerezve pajtásainknak is. Megtanultuk a Boney M csodálatos dalát, a Mary’s boy child címűt, melyet az iskola karácsonyi ünnepségén adtunk elő, ezzel kívánva kellemes ünnepeket. A foglalkozások alatt teát ittunk, ami még kellemesebbé tette a karácsonyi készülődést.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.